az unokaöcsémnek adta ki magát, hanem még lekezelően is beszél
rólam.
- Aztán elutazott valahova... Ezt mondják róla, én soha nem
találkoztam vele személyesen.
— Persze hogy nem, mert nem is létezel? – kiabáltam.
— Hová?
— Azt hiszem, Mexikóba...
— Sehová sem utaztam, és nem is akarok! Itt vagyok a svédasztal
és a pálma között, az unokatestvérem esküvőjén, hallod? Itt vagyok,
most, és sehol máshol!
Zizegést hallottam, mintha lapoztak volna az albumban, aztán
ugyanaz a leányhang, de kicsit már távolabbról: - És ez?
- Ez én vagyok a tengerparton.
Milyen tengerparton!? És kicsoda!? Olyan dühös voltam, hogy
gondoltam, iszom egy kortyot, amíg odaérek a pálmához. Megtettem
a megfelelő mozdulatot... A távolság a pohár és köztem semmit sem
változott.
Csak nem bénultam meg? Minden erőmet megfeszítettem, de
semmim sem mozdult, pedig erőlködtem és erőlködtem. A poharam
külön volt... és a szám is külön.
És így maradtak a mai napig, pedig azóta is próbálkozom.
Mihályi Zsuzsa fordítása