féltem a szörnyü halált, de akartam halni is immár;
űzöm az éhségem - fűvel, makkal, falevéllel,
árva reménytelenül, büntetve, a vészre kitéve;
végre, soká, látom: jön e gálya a távoli áron
intve, menekvésért esdek, s szaladok ki a partra;
megszántak: s fölvett, görögöt noha, trójai gálya.
Szólj most, kedves társ, sorsodról, szólj a vezérről,
és a seregről, mely teveled szántotta a tengert."
MACAREUS. ULIXES ÉS CIRCE
"Aeolus," így szól ő, "fejedelme a tusci vizeknek,
Aeolus Hippotades, ki szelek zárója rekeszbe,
bőrtömlőkbe adott néhányat rejtve azokból
Dulichion fejedelmének: jó szélfuvalommal
hosszu kilenc nap telt, s a kivánt föld már elibük tűnt.
Majd, hogy a hajnal már kezdett sugarazni tizedszer,
akkor a társak irígy vágy verten, kapzsi kezekkel
szétoldták a szelek kötelékét, kincset alítva;
vissza, az épp megjárt vizén át, szállván szelekkel,
újra az aeoli úr révébe futottak a gályák.
Onnan", mondta, "Lamus laestrygon hajdani várát
érte hajónk, útján; a király ott Antiphates volt.
Hozzá két társsal küldöttek el engem; azonban
én s egy másik alig tudtunk szabadulni futással,
s harmadikunk a gonosznak száját festi veresre
vérével. Kerget minket, hivogatja övéit
Antiphates: gyűlnek, köveket, fákat hajigálnak,
számos bajnokot és gályát fordítanak árba.
Ám az az egy, mely minket vitt s a vezért is, Ulixest,
megmenekült. A leölt daliákért búbamerülten
s értük sírva sokat, sodródtunk arra a tájra,
mit távol látsz. Hidd: távolról kéne e földet
nézni, mit én láttam! Te pedig, hív trójai bajnok,
istennő fia (ellenség már nem vagy, a harcnak
vége van, Aeneas), menekülj Circe szigetétől.
Mert amikor peremére kötött ki fenyőnk, mi magunk is
Antiphatest s a gonosz Cyclopsot tartva eszünkben,
íly idegen tájékra kilépni bizony nem akartunk.
Sorsot rázunk hát, engem vet a sors ki, Politest,
s Eurylochost és Elpenort, ki szeret sokat inni,
s még más háromszor hatot is, Circe palotáját
kellett föllelnünk: mikor ott küszöbére kerültünk,
számos oroszlán és farkas meg medve, ijesztve
szökken elénk; de okunk nem volt rettegni, mivelhogy
testünkön sebet egy sem akart szaggatni fogával:
farkukat inkább még csóválták, és hizelegve
kísérték léptünk. De a házból jöttek elébünk