ezt is, amit titkon mondott el nékem az egyik
szolgáló (négyből, kik a szertartásra sürögnek):
mert a királyunkkal míg Circe elmulatozgat,
ő márványszobrot mutatott nekem, ifjui szobrot,
fejtetején harkály állott e szobornak a szentély
mélyében, s a fején koszorúk gyönyörű raja díszlett.
Hogy ki ez, azt kérdem, mért tisztelik itt e teremben,
és madarat mért hord a fején. »Megmondom,« eképp szól,
»jó Macareus! S hogy lásd, úrnőmnek mekkora roppant
nagy hatalom szolgál, hallgass figyelemmel a szómra.
PICUS ÉS CANENS
Saturnus fia, Picus volt rég Ausoniának
nagy fejedelme, igen sok jó csatamén nevelője.
Éppenolyan, mint itt, noha pusztán mása e márvány:
nézd csak a szobrát, s hogy míly szép volt ő maga, látod.
Lelke is éppenilyen: megnézni az elisi versenyt
(minden öt évben) négyszer sem tudhatta odáig.
Őt Latium hegyein lakozó dryasok nagy örömmel
szemlélték; meg a naisok is, kutak isteni női,
vágytak rá; meg azok, kiket Albula-hab s a Numicus
táplál, és Anio, s folyamában legrövidebbik
Almo, sebes Nar, s árnyékos szép Farfarus; éppígy
scytha Dianának kik időznek rengetegében,
és kik a szomszédos tavakon. Nem kell neki egy sem;
egy nimfáért ég, kit hajdan a kétfejü Janus
nemzett, s szült a Palatiumon Venilia méhe.
Ezt a leányt, miután fölserdült nászra, a kérők
mindje elől megkapja a hős laurentumi Picus.
Széparcú a leány, s még szebb, mert éneke oly szép,
és neve érte: Canens. Erdőt, kőszirteket indít,
bősz vadakat szelidít, folyamot késleltet, a hangja
vándorló madarat feltartott égbeli útján.
Míg ő női szelíd hangján dalait dudorászta,
Picus, házából, iramult laurentumi tájra,
hogy vadkanra vadásszon amott; ült csődöre hátán,
két hosszú gerelyét szorította keményen a balja,
bíborló köpenyét köti vállán össze aranycsat.
Épp e ligetben járt akkor lánysarja a Napnak,
mert termő dombon kívánt füveket szedegetni,
távol a tájtól, mely Circének hordta nevét is.
Rögtön amint meglátta a cserjés-mélyben az ifjút,
elbámult, s a szedett fű mind hullott ki öléből,
s úgy látszott, hogy a tűz velejéig mart be egészen.
Vágytól kábult volt, de mihelyt eszmélete megtért,
kész volt már vágyát megvallani. Csakhogy a ló fut,
ellene ez van most, meg az ifju körött az a sok társ.