Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

lányával, nem harc nélkül: mert hadra kemény nép
várt rá: néki igért nőért vív vadszivü Turnus.
Tör Latiumra egész Tyrrhenia, küzd a keserves
győzelemért hosszan, szívósan, sok hadifegyver.
Mindkét fél idegen fegyvert is hív segedelmül:
sok rutulok mellett, sok harcol a trójai népért.
Aeneas Euandernek küszöbéhez ugyan nem,
ám a szökő Diomedesnek várába hiába
ment Venulus. Diomedesnek nagy vára, vidéke
volt hozománya, iapyx Daunus pedig óvta, miként vőt
Hol miután Venulus Turnusnak szólt nagy ügyéről,
s kérte segítségét, ezt mondta az aetoli bajnok:
"Nincs nékem seregem, s nem akarnám vinni a népét
harcba apósomnak: nékem nincs emberem egy sem,
fegyvert fogni ki tud. Sose hidd, hogy csak kieszeltem:
bárha szivemben a régi keserv újul meg e szókra,
elmondom néked. Miután nagy Trója elégett,
és danaos tűztől a hatalmas Pergamus eldőlt,
és ama naryci hős, ki a szűztől tépte a szűzet,
bűnhődött, de a bűnhődés mindünkre lesújtott:
szétszakadunk, dühödött habokon hányatva szelektől,
villám, éj, dörgés, habok és ég rémei törnek
ránk danaókra, s a legszörnyebb: Caphareus veszedelme.
S hogy sose und, amiért bajaim hosszan sorolom fel:
akkoriban Priamus maga is sírt volna miértünk.
Engem a vízárból megmentett Pallas, a lándzsás;
számüzetésbe kerültem mégis az otthoni földről;
régi sebére Venus még jól emlékezik, így hát
üldöz: igen sok baj támadt rám messzi vizek közt,
és szárazföldön szintúgy sok-sok hadifegyver,
hogy boldog sorsát nem is egyszer irígylem azoknak,
kik szélorkánban s iszonyú Caphareus közelében
vízbe merültek alá: bár vesztem volna közöttük!
Végsőket tűrtünk; a had és a hab elkeseríti
embereim; kérik, hogy már tévelyegni szűnjünk.
Acmon kit természete és a baj is dühösített,
szól: »Van-e még, társak, min nem győz béketürésünk?
Mit tud még Cytherea velünk mívelni ezentúl?
Mert aki tud gonoszabb sorstól rettegni, sebet még
kaphat; hogyha viszont csúcsát veri már a keservem,
eltaposom minden félelmem, nincs vele gondom.
Hallja csak, és gyűlölje - miként teszi - bár Diomedes
minden bajtársát - megvetjük mind a haragját;
mert nagy erőnk van már, hiszen adtunk érte nagy árat.«
Így ingerli haragra Venust Pleuron-beli Acmon
ismét, rég kialudt mérgét így gyújtja fel újra.
Nem sokakat nyert meg. Mi viszont, sok jóakarója,
korholtuk nagyon őt, ki mikor már mondana választ,
vékony lett szava, s útja szavának szűk, hajafürtje
tollá változik át, megnyúl nyaka, toll lepi tüstént,