s mellét és hátát, s hosszabb toll vonja be karját,
két könyökét pedig úgy hajlítja, akárcsak a szárnyat,
lába nagyobb részét ujjak teszik, és szaruvá lett
szája, merev szaruvá, hegyesen csücsörül ki a csúcsa.
Ezt Lycus, ezt Idas a Rhexenor és vele Nycteus
és bámulja Abas; s ahogyan bámulja, hasonló
képet kap most mind: jó rész tovaszállt csapatunktól,
és gályánk evezői körül szálltak szilajultan.
S hogy milyenek, ha kivánod tudni, ez új madarak, halld:
nem hattyúk, de leginkább hószín hattyura ütnek,
Így e helyet csak alig tudom én, Daunusnak, ipamnak
megszikkadt mezeit, megvédeni embereimmel."
Így szólt Oenides. Venulus Calydon-fia földjét
s peuceti öblöket is tovahagy s messapi mezőket.
S ott hűs barlangot pillant meg az erdei árnyban
cseppel harmatozót, mi a félbak Pan laka immár,
akkoridőben azonban a hegy nimfái tanyája.
Jött egy apul pásztor, s őket tovaűzte e tájról,
mert rájuk riadott, legelőször futva futottak;
majd, hogy eszük megjött, kinevették rögtön az űzőt,
és dobogó lábbal körtáncot jártak az erdőn.
Őket meg csúfolja a pásztor, szökdel utánuk,
eldurvult szidalomszavakat hajigálva parasztmód,
s csak kiabál, mígnem torkát bekeríti a kéreg,
fává változik át, erkölcsét nedve mutatja;
mert vadolajfa: bogyója, miként rég nyelve, kesernyés;
vad szava egykori nyers izeit most őrzi gyümölcse.
AENEAS HAJÓI. ARDEA
Innen a küldöttség hazatért: nincs semmi segítség
aetol fegyvertől; megkezdett harcukat így is
folytatják a vitéz rutulok; mindkét sereg ontja
bőven a vért; lobogó fáklyát hoz Turnus, a gályát
mind, mit a tenger megkímélt, elemészteni lángon.
Gyújtva viaszt, szurkot, s ami még táplálja a lángot,
Mulciber, árbocrúdra szalad, hogy elérje a vásznat;
s padjai égtek már, s evezői a görbe hajónak,
és ekkor, hogy az Ida hegyén nőtt mind e fenyőszál,
égilakók Anyjának eszébe jut: ércrivalással
hangos szerte a lég, és buxus-síp riadással;
s őt az oroszlánok szeliden vonják szekerében
fönt a magas légben, s "Nem tűröm, Turnus, e tűzvészt;"
mondja, "a jobbod szentséget tör véle: eloltom
lángjaidat, ligetem részét hogy föl ne emésszék."
Mondta az istennő, s dörgés szól, záporeső dől
nyomban utána, esik le a jég, pattogva, az égből;
és a leget meg a feldagadott vizet összezavarják,