Astraeusnak sarjai, és egymásra rohannak.
És a Szülő egynek közülük most él erejével,
s véle a phryg gályák kötelét leszakítja a partról:
oldalt dönt tatokat, lemeríti a forgatagokba;
lágyul a tölgy tüstént, lánytestként úsznak a deszkák,
és a hajók hegyes orrából arc válik azonnal;
ujjakká s úszó lábbá lett már a lapát mind,
oldal előbb ami volt, oldal marad, és az a szálfa,
mely legalul nyúlt volt el a gálya alatt, ma gerinc már,
hajjá vált a kötél, kar lett a vitorlarudakból,
színük amint volt, kék maradott; s mit féltek, a habban,
mint vizi szép szűzek, vídám játékokat űznek;
tengeri naisok ők: a kemény szirt volt a hazájuk,
most meg ezer habözön; sose vágynak a régi hazába.
Nem feledik mégsem, mennyit veszkődtek a vészben
sokszor a vad vizeken, s ha hajó hányódik a hab közt,
sokszor nyúlnak alá - ha achivot nem visz a gálya:
mert a phrygeknek veszte miatt a pelasgot utálják,
és örömest látták roncsokban a neriti gályát,
és ugyanúgy örömest bárkáját Alcinousnak
szirtté vedleni át, kővé merevülni a deszkát.
Hittük, hogy miután nimfákká váltak a gályák,
majd a Rutul megijed s már fölhagy a háborusággal:
nem, makacsul harcol; mindkét fél isteneket bír,
s isteni nagy merszet; nem földért, nem hozományért,
és az após jogaráért, vagy Lavinia, érted
küzdenek ők, de a győzelemért, s mert szégyen a harcot
meg nem vívni; Venus végül meglátja fiának
győztes acélját; Turnus hull, s vele Ardea vára:
Turnusszal volt sorsa erős; s hogy karddal a jött hős
őt átdöfte, s a házakat is forró hamu födte,
új szárnyas szökken magas égre, a rom közepéből,
és a hamut veri összeütött szárnnyal le magáról;
hang és szikkadt test, haloványság, minden a megdőlt
várhoz oly illő rajt, neve is maradott, ami addig:
Ardea; két szárnyát verdesve, siratja a sorsát.
AENEAS ISTENNÉ VÁLIK
Megnyeri Aeneas nagy erénye az égilakókat,
kényteti Junót is tovavetnie régi haragját,
Iulus felserdült, rendben számára az ország;
érett már Cythere bajnok fia ekkor az égre.
Mindegyik égilakót megnyerte Venus, megölelte
apja nyakát, s így szólt: "Sose voltál mostoha hozzám,
édesapám, hanem azt kérem: most legkegyesebb légy,
s Aeneasomnak, ki a vérünkből nagyapává
tett téged, ha kis istenséget is, adj neki mégis