Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

ezt legalább! Elegendő volt, hogy a zord birodalmat
egyszer látta fiam, s átkelt már egyszer a Styxen."
Mind egyetértettek, s a királynő fönt a nagy égben,
ő se maradt hideg, és bólintott nyájasan erre;
szól Jupiter: "Méltók vagytok mindketten az égre,
kérő és akiért kérlelsz, lányom; legyen így hát!"
Szólt; e szavának örül Venus, ad hálát az apának,
s híg levegőegen át - kocsiját páros tuba húzta -
Laurens partra suhan, hol igyekszik a nádkoszorúzta
fürge Numicius ár a közelbe, a tengeri árba.
Ennek rendeli: Aeneasról, mind, mi halandó,
mossa le és csöndben görgesse a tenger ölébe;
rögtön a szarv-viselő elvégzi, amit Venus óhajt:
és tisztítja le Aeneasról mind, mi halandó,
hinti vizével; csak nemesebbik része maradt meg.
Anyja a megtisztult testet keni illatos írral,
mennyeivel, s édes nektárt s vele ambrosziát nyújt
ajkához; s teszi istenné; most őt a quiritek
Indigetes néven szentelt templomba fogadják.
Kétnevü Ascanius lett most Latium fejedelme
s Albáé. A nyomába pedig jött Silvius, aztán
ennek gyermeke, ősi jogart ki az ősi Latinus
névvel birtokol; és jeles Alba követte Latinust;
Epytus ettől lett; azután Capetus s Capys, ámde
elsőjük Capys. Aztán meg Tiberinus uralma
kezdődött, ki a tuszk vízben lelvén a halálát,
adja nevét a folyónak; az ő fia meg Remulus volt
s Acrota véle, a vad. Remulus meghalt, az idősebb,
villámtól, amiért villámként sújtani vágyott;
Acrota óvatosabb, s jogarát megkapja utódja:
bátor Aventinus, ki ahol gyakorolta uralmát,
annak a hegynek alatta pihen, nevet adva a hegynek.
S már Proca volt a palatin nép legfőbb fejedelme;
élt ez alatt Pomona, kinél nem akadt Latiumban
kert-mívelni serényebb más a hamardyasok közt,
és ki gyümölcsfákat jobban gondozna, olyan sem;
innen ered neve is; nem az erdőt és a folyókat,
csak kedvelte a sík rétet s a gyümölcsteli ágat;
dárda helyett görbült sarlót hord mindig a jobbja,
ezzel a fattyu-növést, túlhosszú ágakat ezzel
nyes, szelidít; gyakran hasitott kéregnek alája
oltó-ágat dug, s etet új hajtást a levével;
nem szenvedheti szomjukat, és a mohó gyökereknek
görbe tekervényét öntözgeti fürge patakkal:
kedveli, míveli ezt; szerelemre sem ébred a vágya;
póri erőszaktól mégis tart: zárja erősen
kertjeit, és férfit be nem enged, visszahuzódik.
Táncra való fiatal szatirok mit nem cselekedtek
érte, s a Panok, szarvaikat díszítve fenyővel?
S Silenus, ki az éveinél ifjabb szivü-kedvü?