Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

És az a tolvajokat sarlóval s férfiu-taggal
rettegető s leigázó isten? Mindegyiküknél
Vertumnus szeretőbb, de bizony sikerekre nem érőbb.
Hányszor hordott, mint a kemény arató, buzakévét,
s mint a kemény arató, kosarát hordozva olyan volt!
Gyakran olyannak tűnt, friss széna tapadt a hajában,
mint aki éppen imént lekaszált füveket takarított;
gyakran járt ostorral is ő, esküdne, ki látja,
megfáradt két tulkot imént oldott ki igából.
Kést vitt; lombmetsző lehetett, venyigék lenyesője
létrát is hordott: vélhetnéd almaszedőnek;
karja vitézre mutat, horgas nagy nádja halászra;
egyszóval más-más alakot sokezerszer is öltött,
hogy gyönyörű testét a leánynak tudja csodálni.
Jött, a fején festett szalagokkal is, egy napon arra,
botra hajolt, a halántékán ősz fürtjei lengtek,
mímel anyókát, és így lép be a szépfüvü kertbe,
megbámulja gyümölcseit, és szól "Dús vagy!" a lányhoz,
csókot is ad neki, mit soha nem csókolna eképpen
az, ki valóban anyó, le is ül, görbülten, a gyepre,
s nézi a dús, hajló ágat teli őszi gyümölccsel.
Szőlőfürtökkel befonott szíl állt vele szemben:
ezt dícsérte s a szőlőt is, hogy társa a szílnek;
"Csakhogy," szólt, "ha ez itt szőlőtelen, özvegyen állna,
lombján kívül már igazán sose hajtana hasznot;
és ez a szőlő, mely szorosan simul erre a szílre,
társtalanul, maga csak, lelapulna egészen a földre;
s téged e fának szép példája, leány, nem is érint,
násztól elmenekülsz, sohasem kívánsz ölelőzni.
Bárcsak kívánnál! Helenét sem leste ilyen sok
kérő; azt se, kiért harc kélt lapithák lakodalmán,
és ama félénk hős feleségét, Penelopét sem.
Most is, bár menekülsz, s undorral nézed a kérőt,
férfi ezer kíván, félisten s isten is annyi,
és valamennyi nagy istenség itt Alba hegyében.
Bölcs ha vagy, és jó férjet akarsz, s hallgatsz az anyóra,
rám, ki azoknál is jobban, ki az elhihetőnél
jobban kedvellek: vesd akkor vissza a póri
násztüzeket, s Vertumnust vedd nyoszolyádba! Kiért én
jótállok teneked: nálam nem is ismeri jobban
őt maga sem; sohasem kószál szanaszerte a földön,
itt lakozik körben; s nem, mint sok férfi, akit lát,
tüstént abba szeret: te az első és te a végső
lángja vagy és leszel is, teneked kínálja az éltét.
S tedd még hozzá ezt: fiatal, természete bájos,
s képes változtatni magát sokféle alakká,
és mit tőle kivánsz, bármit, tüstént a tiéd lesz.
Vágyatok egy úgyis: te gyümölcsöd míveled, ő meg
elsőként megkapja, vidáman tartja kezében!
Csakhogy a fák termését most nem vágyja a vágya,