és hurkot kötözött föl az ajtó legtetejére,
»Íly koszorú tetszik néked,« szólt, »lám, te kegyetlen!«
és beledugta fejét, s még így is a lány fele fordult,
s összenyomott nyeldeklővel, nyomorú teher, ott függ.
Úgy hallik, hogy nyög s reszket - veri lába - az ajtó;
majd föltárul az ajtószárny s föltárja a látványt;
szolgák zajt vernek, s emelik le, de hasztalan immár,
s (minthogy az apja halott) viszik anyjának küszöbéhez;
ölbe fogadja amaz, s megölelvén gyermeke dermedt
testét, ontja az ajkáról a szülői kesergést,
mindazt megteszi most, mi a gyászbaborult anya dolga:
által a városnak közepén, temetési menetben
hordoztatja a máglyához, könnyezve, a testet.
Útbaesett az a ház, mellette vonult el a síró
síri menet, s a fülébe a gyász zokogó zaja ért el
annak a lánynak, akit bosszúló istene űz már.
»Lássuk«, szól szánón a leány, »a szegény temetését«,
s lép tárt ablakhoz, felső részében a háznak;
majd megpillantván Iphist kiterítve az ágyon,
két szeme megmerevült, sápadtak tagjai, elhűlt
forró vére a testében, menekülne, kivánna
visszaszaladni, de lába megáll, arcát is akarná
elfordítani - nem lehetett; s noha lassudan, úr lett
testén, mely kebelében rég: ama sziklakeménység.
Hogy mese ez, sose véld: Salamis ma is őrzi e lánynak
kőszobrát; s kegyesen-néző Venus isteni háza
áll ott mind e napig. - Gondolj hát erre, te édes,
félre kevélységed vessed, s aki kéri, szeressed:
zsenge gyümölcseid így kímélje a fagy foga eztán,
így ne szakítsák szét a szelek bimbóid az ágról!"
Majd miután az anyó képében hasztalanul szólt,
ifju alakját ölti magára az isten, a vénség
sok kacatát letaszítja, s aképpen tűnik elébe,
mint amilyen ragyogásu a nap, mikor épp diadalt vesz
minden fellegeken, sugarát nem tartja fel egy sem;
fogna erőszakhoz: de minek! Már lángol a lányka,
látva e szép alakot, s maga is gyöngéd sebet érez.
ROMULUS ÉS HERSILIA
Ausoniát ezután elnyomta Amulius ádáz
harci hatalma, amíg Numitor nem kapta megint meg
jó unokájától a jogart, s a palesi napon már
épül az új város. Tatius s a sabinus atyák is
harcot kezdenek; és miután megnyílik a vár-út,
Tarpeiát jogosan pajzsok soka sújtja halálra;
Cures-béliek ott, lopvást, mint farkasi falka,
némán támadnak, s az amott aluvókra rohannak,