Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

és kapukat vívnak, miket elzárt jó reteszekkel
Iliades: hanem egy kaput ott Saturnia mégis
önkezüen feltárt, nesz nélkül, nem csikorogva;
csak Venus egymaga volt, aki meghallotta, mi történt;
s már csukná be, dehát sose tudja az isteni tettet
megfordítani isten sem. Ianus közelében
ausoni naiasok laktak, hűs berki pataknál:
őket hívja segítségül, s ők nem vonakodnak
tenni, mi méltányos: patakuknak felnyitogatják
bő forrásait; így sem volt elzárva azért még
ajtaja Ianusnak, s az utat nem zárta el árjuk.
Most forrásaikat sárgás kénkővel elöntik,
s gyúlt kátrány füstjét keverik be a víznek erébe.
Mind ennek szállott erejével a gőz a vizeknek
mély-forrásaihoz, s kik az Alpok nagy hidegével
bírtatok, ó, ti vizek, tűz sem ver vissza dühével!
Már mindkét kapuszárnyra a láng s füst fellege omlik;
nyitva, de hasztalanul, barbár sabinoknak az ajtó,
mert elzárja az új forrás, míg Mars katonái
öltik a vértjeiket; s velük jött Romulus aztán,
jött rohamozva: sabin testekkel a római tájék
fedve, saját testükkel is; és vők vére vegyült el
ott az apósok vérével: kard verte, keverte.
Békét kötnek azért, nem vágynak dönteni végképp
vassal, majd Tatiust közösen fejedelmül akarják.
Meghalt már Tatius, s két nép kormányzata néked
jut most Romulus úr: Mavors leemelte sisakját,
s megszólítja eképp a nagy istenek, emberek apját:
"Itt az idő, nemzőm, miután oly erős az alapja
Róma ügyének, hogy nem függ már egy vezetőtől,
hogy te, amit nékem, méltó unokának igértél,
add meg: emeld föl a földről őt, s föl az égbe helyezzed.
Egykor az isteni gyűlésben nékem szavad adtad
(jól emlékezem én, szavaid lelkembe bevéstem):
»Lesz majd egy,« mondtad, »kit a kéklegü égbe emelsz föl.«
Most az ígéretedet, kérlek, koronázza a tetted!"
Rábólint mindentehető Jupiter, csupa felhő
rejt a magasban eget, dörgés rémíti a földet.
S hogy meglátja: e jel bíztatja a felragadásra,
dárda segítségével száll véres szekerére
féktelenül bátran Gradivus, vad paripáit
ostora hajtja tovább, lesuhan levegőegen által,
áll a Palatiumon végül, ligetes tetejében,
és mialatt a quiriteknek jogot oszt a szelíd úr,
elviszi Iliadest: a halandó test el is oszlik
akkor a híg légben, valamint a parittyai ólom
olvad szét gőzzé, ha az ég magasába vetődik;
arca sugárzóbb lett, mégméltóbb fölmagasított
istenpárnákhoz, meze ünnepi: ő ma Quirinus.
Sírt felesége, amért odalett; s Juno, a királynő,