összpontosítanunk, hogy megfelelhessünk a Kínával és más nemzetekkel folytatott
stratégiai versenynek, amely valóban meg fogja határozni a jövőnket".
A kabuli kaotikus jeleneteket indokoló beszédében visszatérve erre a témára, megismételte,
hogy "a világ változik. Komoly versenyben állunk Kínával... Meg kell erősítenünk Amerika
versenyképességét, hogy megfeleljünk ezeknek az új kihívásoknak a 21. századért folyó
versenyben", és "miközben lapot váltunk azzal a külpolitikával, amely az elmúlt két
évtizedben irányította nemzetünket, tanulnunk kell a hibáinkból".
De vajon képes-e Amerika erre? Külpolitikai berendezkedésük minden bizonnyal
idegenkedik attól, hogy tanulságokat vonjon le a két évtizedes kudarcokból, még akkor is,
ha az egyszerű választók túlnyomó többségben támogatják Biden által Amerika történelmi
küldetésének csökkentését.
Nem nyilvánvaló, hogy a húszéves háború sokrétű stratégiai katasztrófáiért felelős GOP
establishment jogosan bírálhatja Biden döntését a háború befejezéséről, különösen akkor nem,
ha az utolsó elnöke részben ugyanezen a platformon lovagolt hatalomra.
Mégis, még bin Laden állítólagos gyilkosa, egy SEAL-ügynökből lett konzervatív talkshow-
híresség és maszkellenes aktivista is fenntartja a márkáját azzal, hogy azt állítja:
„Most zavarba ejt, hogy egyáltalán
fontolgatjuk, hogy tárgyaljunk a
tálibokkal... Miért nem öljük meg őket?"- mondta az amerikai konzervatívok tapsára, akik ugyanolyan szenvedélyesen tapsolták Trump
beavatkozás-ellenességét, amikor az amerikai kultúrharc véletlenszerűen forgó kereke más
ösztönzők jutalmazására volt kalibrálva.
Maga az al-Kaida számára Amerika végtelen belpolitikai konfliktusa, legmélyebb rossz
közérzete nem más, mint ok az ujjongó ünneplésre.