Jonathan Franzen - A világ végének vége

madarászok ezáltal akár otthon ülve is gyarapíthatják az
általuk megfigyelt madarak listáját. Mintha a futballban egy gól
értelmezés kérdése lenne, miáltal utólag is megváltozhatna egy
már lejátszott meccs végeredménye.
A fehérmellényű csúfolórigó azonban egyáltalán nem a kétes
besorolású fajok közé tartozik. A sötét hátával és csillogón fehér
mellényével nem is emlékeztetett semmilyen gezerigófélére,
melyet azelőtt láttam. Valamikor Martinique-en és Saint Lucián
egyaránt elterjedt volt, de ahogy szűkülni kezdett az élettere, az
elterjedtsége is drámaian csökkent. Martinique szigetén ma
már csak mintegy kétszáz példány van, Saint Lucián pedig
körülbelül ezer példány, egy csekély kiterjedésű száraz
erdőségben az Atlanti-óceán partján. Hét évvel ezelőtt a
csúfolórigó élettere kellős közepének a tulajdonosai nagy
erdőirtásba kezdtek, hogy üdülőtelepet építsenek, amit Le
Paradisnek neveztek el – eléggé otrombán, mármint a gezerigók
szempontjából. Aztán az építtetőknek pénzügyi nehézségeik
támadtak, de a veszélyeztetett csúfolórigók többségét addigra
már elűzték a területről; golfpályát építettek, és számos épületet
is elkezdtek felhúzni. A befejezetlen épületek, melyek az útról is
látszanak, ma már omladoznak, áznak az esőben, és a
leginkább egy háborús film díszleteire emlékeztetnek.
Úton hazafelé, a New York-i gép épp a Le Paradis fölött szállt
el, és így megtekinthettem a golfpályát is, amit már kezd benőni
a növényzet – nyilván remek élőhelye lesz sokféle madárnak, de
nem az erdőlakó csúfolórigónak. Bevallom, hogy semmi
együttérzés sem volt bennem az ingatlanfejlesztők iránt.
Közben a Jet Blue gépének kapitánya hozzánk, utasokhoz