megélhetésének veszélyeztetése nélkül, lehet-e egyáltalában
szabályozni a krillhalászatot, és hogy az antarktiszi nemzetközi
együttműködés képes lesz-e átvészelni az újabb geopolitikai
konfliktusokat. A sok bizonytalanság között csak az a biztos,
hogy a földi légkör hőfoka, a világ lakossága, és az állati fehérje
iránti globális igény rohamosan növekszik.
Az Orion étkezései bennem óhatatlanul mindig a Varázshegy
szanatóriumi hangulatát idézték fel: a napi háromszori
látogatás az étteremben, a világtól való hermetikus elzártság, a
mindig változatlan közönség. Frau Stöhr helyett, aki a könyvben
Beethoven „Erotikáját” emlegeti, a hajón a Trump-hívő utas, és
a neje ült az asztalnál. Meg a vidám, alkoholista házaspár.
Továbbá a holland reumatológus és szintén reumatológus
második férje, valamint a doktornő reumatológus lánya, és
annak reumatológus vőlegénye. Meg az a néhány házaspár,
akik valahányszor a gumicsónakokba kellett szállni, mindig a
sor elejére furakodtak. És az az ember, aki engedélyt szerzett,
hogy a rádió adó-vevőjét is magával hozza, és egész út alatt a
hajó könyvtárában ült, hogy megpróbáljon kapcsolatot
létesíteni más amatőrökkel. Végezetül pedig ott voltak még az
ausztrálok, akik senkivel sem keveredtek.
Asztali beszélgetésképpen többeknek is feltettem a kérdést,
hogy miért jöttek el erre az antarktiszi útra. Megtudtam, hogy
sokan egyszerűen csak a Lindblad törzsközönségéhez
tartoznak. Mások egy másik Lindblad-úton hallották, hogy