Annie Ernaux - Évek
voltak szövetcsíkot toldani a ruhaaljakra, egy számmal nagyobb cipőt venni, amely egy év múlva már túl kicsi volt. Mindennek sok ...
Egyre jobban elhatalmasodott rajtunk a közöny. A tévében a kereskedelmi és reklámműsorok meg a politikusi beszédek párhuzamos vi ...
megnőjenek, és egyenesen tartani magukat, nehogy vasfűzőt kelljen hordaniuk. Az egyre nagyobb számban születő babákat beoltották ...
betűkkel szedett sorra: ELHUNYT FRANÇOIS MITTERRAND. Éjszaka a Bastille téren újra összeverődött a tömeg, mint decemberben. Tová ...
Az újjáépítés során a kisebb-nagyobb szünetekkel felcsikorgó forgódaruk zajában egymás után nőttek ki a földből az épületek. Aho ...
hirdetményei, „felhívjuk utasaink figyelmét, hogy az állomás területén zsebtolvajok vannak“, „kérjük, jelezzék, ha gazdátlan cso ...
képzeltük a sok-sok hiányzó tárgyat, amelyet később megvásárolhatunk. Míg arra vártunk, hogy megnőjünk, és mi is használhassunk ...
februárban kínálták. A tárgyak ideje örvényként sodort magával, kénytelenek voltunk folyton két hónappal előre gondolkodni. Az e ...
Júliusban a rádióból követtük a Tour de France-t, dossziéba ragasztgatva a versenyzők – Geminiani, Darrigade, Coppi – újságokból ...
tartozik rájuk. Fordított esetben, amikor a telefoncsörgésre megszólalt mellettünk egy ismeretlen hang, bosszantott, hogy egy ol ...
többi tévelygés volt vagy nevetség tárgya. Az iskolaudvaron a szünetben teli torokból kántáltuk: „Mohamed, a magasságos Allah pr ...
rózsaszín púderfoltos arca lágy kontúrja –, bob frizurát, bézs színű pulóvert visel lazán megkötött kendővel, keresztbe vetett t ...
emberek” című vers, negyedikben a Cid stb., ahogy a tankönyvek sem: történelemből a Malet-Isaac, földrajzból a Demangeon, angolb ...
kiáltott fel egyszerre elámulva és megrökönyödve, mintha hihetetlen lett volna, hogy az ő lánya hozta világra ez a két erős fiút ...
Cserkészleányok, Keresztesek és Francia Sólyom nevű cserkészszervezetek egyikébe. Esténként a tábortűz körül vagy hajnalban egy ...
hotelszobába – Spanyolországban, 1980 nyarán, Lille-ben, télen, P-vel –, hol alvó anyja mellé kucorodva az ágyon. Élete különböz ...
a kettő között pedig a tilalom és az erkölcsi ítélet terepe: nem azonosulhattunk a filmszereplőkkel. Ilyen körülmények között az ...
Jövőre nyugdíjba megy. Már most kezdi kidobni óravázlatait, olvasmányjegyzeteit, a készüléshez használt szakirodalmat, lehántja ...
kereskedelem új jelszavaival – „akció“, „dinamizmus” – felrázta a városok szokványos hétköznapjait. A hagyományos búcsúk és egyh ...
heteket, amikor a csendes városokban, ahol csak a pizzafutárok száguldoztak, összegyűltek a tévéképernyők előtt, meccsről meccsr ...
«
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
»
Free download pdf