Kurt Vonnegut - Isten hozott a majomhazban
teste beteg volt, és már nem húzta volna sokáig. És úgy, hogy ő elmegy, én sem tudtam elég lelkesedést kicsiholni magamban ahhoz ...
Ezért nem tudok haragudni az ellenségre, azokra az emberekre, akik a kétéltűek ellen vannak. Ők sohasem lépnek ki a testükből, é ...
arról, hogy mire készülhet az ellenség, és az a központ szörnyen gyanúsnak tűnt. Madge optimista volt, mint ahogy mindig optimis ...
nem tudtuk kényelmesen elhelyezni a priccsen, akárhogy próbáltuk; és persze a test egyszerűen megkövetelte a maga nyolc óra alvá ...
Volt egy barátom annak idején, aki tizenhét éven át gyárban dolgozott, lyukakat fúrt kis négyzet alakú bigyókba, és soha nem vo ...
lépünk, ha nem oldozzák el Madge-et és engem ebben a pillanatban. – Harcias és impozáns voltam abban a hadsereg-tábornoki egyenr ...
(1953) M. Nagy Miklós fordítása ...
A kölyök, akit senki sem tudott kezelni (The Kid Nobody Could Handle) Reggel hét harminc volt. Döcögő, zörgő, sáros gépek téptek ...
Most ezt mondod – gúnyolódott Quinn. – Naná, Helmholtz, hogy most ezt mondod. Most te is látod, hogy a bevásárlónegyednek hely ...
Olyan ez a fiú, mintha egy teljesen új faj keletkezne – mondta Quinn csodálkozó hangon. – Egyáltalán nem olyan, mint az itteni ...
Helmholtz öreg kocsijának ülésrugói megnyikordultak Jim alatt, ahogy helyzetet változtatott. Helmholtz ezt az érdeklődés jelének ...
Szia, Jim – üdvözölte Helmholtz. – Képzeld, épp rád gondoltam. Van egy csomó klubunk és csapatunk, ezek iskola után jönnek össz ...
arról, amit éjjelente csinálsz. Ideje, hogy felforgassa valaki ezt a helyet – jelentette ki Jim. Tényleg? – kérdezte Helmholtz. ...
A fiú reszketett, azután rázkódott. Mintha minden rázkódással elszabadult volna benne valami, míg végül semmi sem maradt a fiúbó ...
osztrigáé. Elment, hogy hozza a trombitát. Quinn most már kimutatta, mennyire izgatott és dühös. Elveszed a csizmáját, és adsz ...
megfuttatta ujjait a billentyűkön... egy csodás kádencia álmát játszva el. A hangszer tölcsére fölött látta Jim Donnini arcát, m ...
Embert hordozó lövedékek (The Manned Missiles) Én, Mihail Ivankov kőműves, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Ilba nevű fa ...
Alekszej azt mondta nekem, hogy az egyetlen kellemetlenség a gravitáció hiánya lesz. Nekem úgy tűnt, hogy az azért nem kis dolog ...
Aztán jött a műhold a kutyával. Aztán jönnek majd a műholdak a majmokkal. Utánuk jön a műhold Sztyepannal. Sztyepan éjjel-nappal ...
Alekszej fiam azóta soha nem lelkesedik a háborús dolgokért. Sztyepan késő éjszaka ment el a feleségével. Megígérte, hogy vissza ...
«
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
»
Free download pdf