Annie Ernaux - Évek
Az egész korszakot belengő vigasztalan hangulatot tovább rontotta az ismert gondolkodók és énekesek halála. Barthes halála várat ...
A háború és a megszállás már ritkán került szóba, legfeljebb a legidősebbek elevenítették fel egy-egy emléküket a desszert és pe ...
Mi pedig a nyolcvanas évek elején, negyvenedik születésnapunkhoz közeledve, a továbbvitt örökség jóleső, de kissé unott érzéséve ...
az Egy hatás alatt álló nő és az Egy nő azonosítása című filmeket, elolvasták A balkezes asszonyt és A hűséges asszonyt. Hónapok ...
Hátul, a háromszög csúcsánál a fiút látni szemből, sortot és kibetűzhetetlen feliratú pólót visel, kezében fekete tárgy, bizonyá ...
Ebből a spanyolországi utazásból a következő pillanatok maradnak meg: a salamancai főtéren, amikor egy árnyékos helyen ittak val ...
fellelkesültünk a hírre, hogy köztársasági elnöknek jelöltette magát, bár odáig azért nem mentünk el, hogy a választásokból végl ...
támadt revolverrel II. János Pálra egy török, rosszkor történt a merénylet, el fogjuk felejteni. Minden lehetségesnek tűnt. Mind ...
megrendezett műsorokban úgy tettek, mintha kérdésekre válaszolva elmondanák az igazságot. Mivel kapásból idézték a legkülönbözőb ...
Sulitzertől Philippe de Villiers-ig, és glóriát vont a „nincstelenségből feltörő” Bernard Tapie feje köré. Lyukat beszéltek a ha ...
tárgyak nem keltettek sem bámulatot, sem szorongást, az egyéni szabadság és örömszerzés újabb lehetőségét láttuk bennük. A CD-le ...
viszonyulnak mindahhoz, ami nekünk az ő korukban gyötrelmet okozott: a nemi élethez, a tanárokhoz, a szülőkhöz. Háromszor is meg ...
Jacques-Napoléon Thuillier, született 1807. július 3-án, napszámos, Florestine-Pélagie Chevalier, szövőnő. Ragaszkodni kezdtünk ...
Inkább nem beszéltünk az új betegségekről, amelyekre nem volt gyógyír. Az egyiktől, amelyiknek német neve volt, Alzheimer, az id ...
térségből származik. Egyesek ki vannak festve, mélyen kivágott pulóvert és nagy karika-fülbevalót viselnek. Az írásról és az éle ...
kifulladva szalad a randevújára, ugyanúgy megérintik a szerelmes dalok. Ugyanazok a vágyak munkálnak benne, de már szégyenérzet ...
amit látott, hallott, a másik, vertikális tengelyen pedig csak néhány éjszakába vesző kép. Mivel most, hogy ismét magányos, felf ...
a libanoni túszejtési ügy is ellenük hangolta a közvéleményt, a konfliktusból semmit sem értettünk, de rettenetesen idegesítő vo ...
törtek ki. Belezavarodtunk a Libanonban egymással harcoló csoportokba, nem tudtuk, kik a síiták és a szunniták, ráadásul ott vol ...
nem ismertük a kiváltó okát sem, mindenesetre annyira megkönnyebbültünk, hogy nem foglalkoztunk többet a dologgal. A később „vér ...
«
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
»
Free download pdf